Miért szenvedünk?🔗

Szinte mindegyikünk keresztülment már szenvedésen életünk valamely szakaszán. Most tegyük fel, hogy megkérdezem tőled, “Miért választottad a szenvedést? Szükség volt arra, hogy szenvedj?”

Minden bizonnyal abszurdnak találnád ezt a kérdést! ‘Választja bárki is a szenvedést?’ Kérdeznéd tőlem. ‘A szenvedés az csak történik velünk, ez minden. Mi nem tudunk mit tenni!’

Viszont az igazság az, hogy a szenvedés az egy választás! Ha én azt mondanám, hogy a szenvedésed nem igazi, akkor az igazságtalan és érzéketlen lenne, mivel számodra a szenvedésed az valódi. Sohasem adtál magadnak választási lehetőséget a nem-szenvedésre! Mégcsak azt sem tudtad, hogy volt választásod.

Kérlek, értsd meg: a szenvedés az nem az élet egy állapota; az az elme egy állapota. Az egy belső esemény nem pedig egy külső esemény! Az, hogy egy bizonyos szituációban szenvedsz-e vagy sem, az teljes mértékben azon múlik, hogy mit válsztasz, hogy hogyan kezeled azt a szituációt.

Most pedig, tudatosan vizsgáld meg a kérdést:

Mikor jön elő benned a szenvedés?

Amikor megbetegszel?

Amikor a szomszédod új autót kap?

Amikor a párod elhagy téged valaki más miatt?

Most tegyük fel, hogy eldöntöd, hogy elfogadod ezeket a szituációkat harag és bosszú nélkül. Ugyanúgy fogsz akkor is szenvedni? Elvégre abban nincsen semmi természeténél fogva fájdalmas, hogy a szomszédod kap egy új autót!

Még ha abban a pillanatban ott is van a fájdalom, amikor egy szerettünk meghal vagy elmegy, hiába kívánod, nem fog az elmúlni. Azáltal viszont, hogy elfogadod a pillanatot ahelyett, hogy annak ellenállnál, a szenvedésed szintjét automatikusan lecsökkented.

A szenvedés az mindig, MINDIG a jelen pillanatnak való ellenállásból születik. Amikor abbahagyod az ellenállást a szenvedésed is abbamarad!

Egy rövid történet:

Egy férfit aki kiesett egy második emeleti ablakból s csodálatos módon túlélte, meglátogatta az egyik barátja a kórházban. 'Nagyon fájt az esés?', érdeklődött illedelmesen a barát. 'Á nem, az esés az teljesen fájdalommentes volt. Csak amikor földet értem az fájt!', válaszolta a férfi.

Addig, amig mész az árammal, addig nincsen fájdalom, nincsen szenvedés. Amikor azonban az elképzeléseidet és elvárásaidat az élet útjába rakod, akkor annak folyásában akadályokat hozol létre. S gyakran, azok a védekezések amiket felállítasz, hogy a fájdalom elől elmenekülj, több szenvedést okoznak, mint maga az eset!

Azt tudom mondani, hogy a szenvedés okának keresése maga a szenvedés oka!

Addig, amíg azt gondolod, hogy van valami rajtad kívüli ami a szenvedésedért felelős, addig továbbra is szenvedni fogsz. Azok legfeljebb érvek lehetnek vagy pedig kifogások a szenvedésedre, de teljes bizonnyal nem lehetnek a szenvedésed okai.

Egyik fontos dolog amit meg kell értened az az, hogy míg a fájdalom lehet elkerülhetetlen, a szenvedés, ami a fájdalomból ered az nem. Például amikor megsérülsz, az biztosan fáj, de hogy milyen mértékben fogod a szenvedést választani a fájdalom miatt, az valójában a te választásod. Ez hozzáállás kérdése! A fájdalom lehet, hogy elkerülhetetlen, viszont a szenvedés az a te választásod. A szenvedés az nem az élet egy állapota. Az az elme egy állapota. Az nem az életed egy eseménye. Az egy eseményre való reagálásod.

Buddha a 'tathata' szót használja – ami azt jelenti, hogy úgy látni mindent ami létezik ahogyan az VAN. Látni ami ott van, bármiféle ítélkezés nélkül. Viszont az esetek nagy többségében mi csupán a fájdalom-szűrőnkön keresztül látjuk a dolgokat. Amikor úgy látunk mindent, ahogyan az van, akkor csak az öröm létezik, amikor öröm van, akkor a gondolatok nincsenek feljegyezve. Csupán üres terek léteznek. Ezért van az, hogy amikor örömmel teli vagy, könnyűnek érzed magad, mert semmi sem kerül felvételre. Amikor mindent fájdalmon keresztül látsz, több gondolat kerül benned felvételre és nehéznek érzed magad.

Van egy hétköznapi mondás, ami így szól, ‘Mi nem úgy látjuk a dolgokat ahogyan azok vannak. Mi úgy látjuk a dolgokat amilyenek mi vagyunk.’ Amikor erőtlen vagy, akkor a környezetedet sokkal erőteljesebbé teszed, mint önmagadat. Amikor erőteljes vagy, a környezetedet erőtlenné teszed önmagad előtt. Ha úgy érzed, hogy valami nincs rendben azzal amit látsz, akkor vissza kell, hogy nézzél magadra, mivel a környezeted csupán a visszatükröződése annak ami benned van. Ha magadban tiszta szeretetet érzel, akkor csupán tiszta szeretetet látsz magadon kívül. Ez mindig rólad szól, nem pedig arról amit látsz.

Valaki megkérdezte a megvilágosodott mestert J. Krishnamurti-t, hogy hogyan lehet összhangba kerülni azzal ami VAN. Ő gyönyörűen azt mondta, "Csak ne nevezd meg, s meglátod azt fogod találni, hogy összhangban vagy vele!"

Rendszerint amikor meglátsz valamit, akkor vagy megpróbálsz vele beazonosulni, vagy pedig bírálni próbálod azt. Amikor megtapasztalod amit te szenvedésnek hívsz, akkor azt vagy elfogadod vagy pedig megpróbálsz nem szenvedni! Ezt sohasem érted meg és sohasem mész a szenvedésen túlra. A szenvedést csupán a saját vonatkoztatási rendszereden belül tudod megérteni, amiben otthonosan mozogsz. Ebből kifolyólag megragadsz a lehetőségek korlátolt nézetében. Ahhoz, hogy a szenvedést tényleg megértsd, ezen a lekorlátolt nézőponton túl kell lépned. Ehhez pedig abba kell hagynod azt, hogy azt szenvedésnek hívod, annyi az egész! S nem lesz több szenvedés. Csupán azáltal, hogy megnevezed, azzal kezded a konfliktust. Ez az ahogy meg fogod látni, hogy mi VAN – nem pedig azáltal, hogy nevet adsz neki.

Egy rövid történet: Egy férfi felszállt a buszra s leült egy fiatalember mellé. Látta, hogy ez az ember egy hippi. Csupán egy cipő volt rajta. Megkérdezte tőle, 'Elveszítettél egy cipőt?' A fiatalember ráválaszolta, 'Nem! Találtam egy cipőt.'

Hagyj fel azzal, hogy bármely szituációt, személyt vagy dolgot megnevezel! Csak szemléld, annyi az egész. Ne adj teret a gondolatok elítélésére vagy elfogadására. Kezdetben ott van egy kényszer, hogy ítéletet alkoss mindenről amit csak látsz, mivel az a szokásod. Viszont amikor megtapasztalod a benned felszabadult nagyszerű energiát azáltal, hogy meglátod azt ami VAN, úgy akarsz majd maradni – gondolatoktól, aggodalmaktól és szenvedéstől mentesen.

Térj vissza újra és újra ahhoz ami VAN

Hogyan tudsz azzal felhagyni, hogy próbálsz elmenekülni azelől ami valójában VAN? Hogyan tudsz folyamatosan minden egyes pillanatot élvezni?

Próbáld ki ezt a könnyű módszert:

Amikor meglátsz valamit, például egy személyt vagy egy szituációt vagy egy könyvet vagy bármit, rendszerint azonnal korábbi gondolatok és ismert szokások jönnek fel benned.

Hozz tudatosságot abba, ahogyan ezek a beszabályozott gondolatok és emlékek eltakarják az ítélőképességedet és képzeld el azt, hogy megtöröd azokat a gondolatokat. Ezt követően nézd meg a szituációt vagy személyt vagy tárgyat most már friss szemekkel, mintha először látnád! Hirtelen meg fogod látni, hogy mennyit mulasztottál a saját elképzeléseid és gondolataid miatt.

Még akkor is amikor meglátod a férjedet, feleségedet, bátyádat vagy bárkit, akkor is nézz rájuk úgy, mintha először látnád őket. Hirtelen rá fogsz jönni, hogy nem csak a korábbi szenvedés nem fog visszajönni, hanem el fogsz kezdeni mindenkit hasonlónak látni, akár idegenek, akár pedig ismerősek a számodra. Ez a helyes út.

Senki sem ismerős sem pedig ugyan olyan. Még a feleségedet sem ismered! Mindenki folyamatosan minden pillanatban a Létezéssel együtt változik. Csupán az elméd próbálja úgy feltüntetni őket, mintha állandóak lennének.

Amint elkezded meglátni, hogy ami van az úgy van ahogyan van, minden energiád integrálttá fog benned válni. Nem lesz többé aggodalom, nem lesz több konfliktus.

Konfliktus akkor jön létre, amikor a gondolataid ellenállnak annak amit látsz. Amint a konfliktus eltűnik, minden energia ami eddig a szenvedésbe volt fektetve felszabadul és szabaddá válsz.

Szenvedés akkor jön létre, amikor érzelmileg túlságosan sokat fektetsz be másokba vagy pedig külső eseményekbe.

Végül is, mennyiben tudod kontrollálni őket? Legyél a te saját inspirációd forrása. Ne add ki a boldogságodat, mint egy jelzálogot valaki másnak!

Emlékezz rá, hogy te 100%-ban felelős vagy a saját szenvedésedért és boldogságodért. Ez a kemény igazság!

Egy rövid történet:

Egy tanítvány folyton kérdezgette a mestert, ‘Mester, hol van a paradicsom?’

Végül egy napon a mester megkérdezte, ‘Valóban tudni akarod?’

A tanítvány felállt és mondta, ‘Igen!’

A mester azt mondta, ‘Rendben, az első tanítványom, ő a paradicsomban van.’ Azután hogy ezeket a szavakat kimondta, a mester mély meditációba merült.

A tanítvány tudta, hogy még hosszú ideig fog az tartani amíg a mester újra kinyitja majd a szemét. Így hát ment és megkérdezett néhány tanítványt, hogy tudják-e hol van ez a tanítvány. Úgy látszott, hogy senki sem tudja.

Végül az egyik tanítvány megszólalt, ‘Én tudom, hogy hogyan irányítsalak oda, de én magam még sohasem voltam ott. Egy mély völgyben van a hóval befedett hegyeken túl.’

A tanítvány gondosan lejegyezte az irányokat és visszament a mesterhez. Mondta neki, Mester, meg akarom látogatni az első tanítványodat!’

A mester el volt merülve a munkájában. Anélkül, hogy felnézett volna, mondta, 'Menj csak.'

A tanítvány megkezdte az útját. Sok napon keresztül vándorolt, napsütésen keresztül, esőn, havon és még min nem. Teljesen kimerült s a halál szélén volt. Száz napba tellett neki, hogy elérje a völgyet. Amikor végre odaért, ránézett a völgyre és azt gondolta. 'Ez a völgy egyáltalán nem néz ki olyan nagyszerűnek. Láttam ennél sokkal szebb völgyeket is. Miért hívta ezt a mester paradicsomnak?'

Körbenézett és egy kicsit továbbment s végül megtalálta az első tanítvány kunyhóját.

Az első tanítvány nagyon örült neki. Adott neki ételt s kérdezte, hogy a mester és a többi tanítvány hogy vannak. Közben végig azon gondolkodott magában a tanítvány, 'A mester ezt a helyet hívja paradicsomnak? Nem tudom elhinni.' Egy hétig ott maradt majd visszatért a mesteréhez. Másik száz napjába került, hogy hazaérjen.

Egyenesen a mesterhez ment és mondta, 'Azt mondtad, hogy az a hely a paradicsom. Viszont amit én láttam az a lehető legátlagosabb hely volt!'

A mester azt mondta, 'Ó Istenem! Amikor érdeklődtél nem tudtál volna sokkal világosabb lenni arról, hogy mi a szándékod, megmondtam volna neked az igazságot.'

A tanítvány megkérdezte, 'Mi az igazság?'

A mester ezt válaszolta, 'Nem ő van a paradicsomban. A paradicsom van őbenne!'

Amikor azt látod ami van, úgy ahogyan az van, akkor a mennyországban vagy. Amikor azt akarod látni amit látni akarasz, akkor a pokolban vagy. Ha megérted, hogy minden isteni kedvezőségű, akkor fel fogsz hagyni az elvárásokkal és úgy fogod látni a dolgokat, ahogyan azok vannak, mivel minden isteni kedvezőségű.

Amikor közel élsz a Létezéshez, bármiféle elvárás nélkül, látva azt ami van, ahogyan az van, megtalálva az áldásokat benne, akkor a mennyországot fogod hordozni magadban! A mennyország az nem földrajzi hanem pszihológiai. Nem fizikai hanem mentális. Ha úgy döntesz, most azon nyomban a mennyországban lehetsz.

Az egód nem tud a szenvedésed nélkül létezni. A szenvedés az egód gyökere. Ez egy fontos dolog amit meg kell, hogy érts. Mindig azt gondoljuk, hogy az egót háborgatja a szenvedés. Nem! Az egó az ami a szenvedésen keresztül gazdagodik. Ha kevesebbet szenvedsz akkor az egód azt érzi, hogy túlságosan kicsi! Úgy érzed, hogy te vagy túl kicsi, így hát megnöveled a szenvedésed, hogy azt érezd, hogy vagy valaki. Sokszor lehet láttad, hogy amikor valaki mond neked valamit, az első benned lévő reakció az egy bizonyos ellenállás, egy ‘nem’. Amikor ‘nemet’ mondasz, az egó-betöltő. Önmagadon belül szilárdnak és határozottnak érzed magad. Amikor ‘igent’ mondasz, folyékonynak és sérülékenynek érzed magad. Az egód engedelmesnek érzi magát, ami kényelmetlen, így hát nemet mondasz. Felemelve érzed magad az egódban amikor ‘nemet’ mondasz a szabályokra. Ezért van az, hogy jól érzed magad amikor otthon, az iskolában, a munkahelyen vagy vezetés közben megszeged a szabályokat. Felemelve érzed magad az egódban amikor ‘nemet’ mondasz a szabályokra. Láthatod ezt a kisgyermekek esetében. Abban a pillanatban, amikor azt mondjuk nekik, hogy bizonyos dolgaik nem kell, hogy legyenek, csakis azokat a dolgokat fogják kérni!

becsülöd fel az életedet

Úgyanebből az okból kifolyólag, ha nagyon szenvedsz akkor jól érzed magad. Az egód elégedettnek érzi magát. Az életedet a szenvedésed mennyisége alapján becsülöd fel. Tudatlanul kínzol másokat, csak úgy, mint ahogyan önmagadat.

Minél többet szenvedsz, az egód annál erősebbé válik. Így hát mindig felnagyítod a fájdalmadat. Mész körbe s azt mondod mindenkinek, ‘Á, te nem ismered az életemet. Nem tudsz az én szenvedésemről.’

A probléma az, hogy egy idő után elfelejted, hogy túloztál. Elfelejted, hogy te voltál az, aki felnagyította a szenvedésedet. Innentől pedig ugyanabba a hálóba akadtál bele!

Márpedig legyél vele teljesen tisztában, egy kis idő után ugyanabba a hálóba akadsz bele amit magadnak szőttél!

Bármikor amikor megpróbálsz az egódnak élni, akkor megpróbálod megnyomorítani a saját és a mások életét. Az esetek többségében a gyötrelmeket amikkel az életben szembenézel azokat nem mások hozták létre. Azokat tudattalanul te teremtetted. Lehet még csak nem is húzol egyikből sem hasznot. Viszont, csak hogy az egódat igazold, megteremted őket.

A mindennapi életben minden átlagos ember azt gondolja, hogy ő rendkívüli. Amikor úgy érzed, hogy a maximális szenvedésen átmentél, az egód jól érzi magát, mivel egy ilyen kemény életet kezelni tudtál. Csupán amikor az ellenséged nagy, akkor érzed magadat nagynak. Amikor az ellenséged kicsi, te is kicsinek érzed magad. Így hát minél nagyobb az egód, annál jobban szenvedsz!

Csupán amikor nincsen egód, akkor tudod igazán jól érezni magad s élvezni az életet. Ha van egód akkor nem tudod azt élvezni. A tükör előtt állva kisminkelheted magad, hogy mások jól érezzék magukat amikor rád néznek, viszont te nem tudod jól érezni magad. Csupán az a személy, akinek nincse egója, aki nem azonosítja be magát a testtel és az elmével az tudja jól érezni magát. Amikor azt gondolod, hogy valami a tiéd, nem tudod élvezni. Mindenre amire úgy gondolsz, hogy az a tiéd az felett elvesztetted a szabadságodat, hogy azt a dolgot vagy kapcsolatot élvezni tudd.

Egy rövid történet:

Suzuki, egy megvilágosodott ember volt aki Japánban élt. Amikor a mestere meghalt, keservesen elkezdett zokogni.

Egy ember megkérdezte, 'Te meg vagy világosodva.

Miért sírsz azon, hogy a mestered elhunyt?ʼ

Suzuki ezt válaszolta,ʼSohasem láttam olyan rendkívüli embert aki azt gondolta magáról, hogy ő volt a legmindennapibb ember!ʼ

Suzuki mestere rendkívüli volt, mivel ő azt gondolta, hogy ő volt a legmindennapibb, míg ezen a világon mindenki más azt gondolja, hogy ő rendkívüli.

Ha rendkívülinek érzed magad, legyél vele teljesen tisztában:

te hétköznapi vagy.

Ha meg akarod tudni, hogy átlagos vagy-e vagy sem, csináld végig ezt a kísérletet. Ha rendkívülinek érzed magad, legyél vele teljesen tisztában, hogy átlagos vagy. Ha mindennapinak érzed magad, akkor te rendkívüli vagy!

Egy másik rövid történet:

Indiában volt egy király aki nagyon egoista volt. Az egója akkorára nőtt, hogy elkezdte kijelenteni, ‘Én mindent meg tudok tenni amit Isten megtud. Én olyan nagyszerű vagyok mint Isten.ʼ Ha a nézetének bárki is ellentmondott, azon nyomban kiadta a parancsot, ‘Öljétek meg.ʼ

Abban a királyságban élt egy megvilágosodott mester. Amikor bejött a fővárosba, hallott a király életszemléletéről s meg akarta mutatni a királynak az igazságot. S azzal ment a bíróságra és elkezdte a királyt dicsőíteni, ‘Ó király, te az Istennel egyenlő vagy. Te Isten VAGY.ʼ A király igen boldog volt s azt mondta, ‘Igen, úgy tűnik, hogy te egy megvilágosodott ember vagy. Mondd el nekünk, hogy mi másra jöttél rá.ʼ

A mester azt mondta, ‘Ó király, el kell neked mondanom egy fontos dolgot. Vannak dolgok amiket te meg tudsz tenni viszont az Isten nem teheti azokat meg!ʼ

Most már a király úszott a büszkeségben. Azt mondta,' Kérlek, mondd el nekünk, hogy mi az, amit én meg tudok tenni, viszont az Isten nem!' A mester nyugodtan ráválaszolta, ‘Ó király, amikor te valakire mérges vagy te ki tudod azt az embert küldeni a birodalmadból, viszont az Isten ezt nem teheti meg!’

Isten sohasem küld ki minket a birodalmából, mivel az Isten birodalma, ami a megvilágosodás, az a mi születési jogunk!

Szinte minden gyötrelem amivel az életed során szembenézel tudva vagy tudattalanul általad lett teremtve, hogy a saját érdekeltségeidet betöltse. A szenvedés egyik legmélyebben rejlő oka az, hogy te élvezed azt. Például, megbetegedni az az élvezet forrásává válhat, ha az rád irányítja a figyelmet és gondoskodást hoz magával amire vágytál.

Néhány ember annyira szeret szenvedni, hogy az megszokássá válik a számukra. Ez szinte olyan, mint egy kényelmes érzéssel ellenni. Látod, te egy bizonyos pózban ülsz mert az így igen kényelmes neked, egy ismerős, kellemes érzést ad a számodra. Valamilyen módon a depresszió is ezt a fajta lelki érzést adja neked, s nélküle úgy érzed mintha merev lennél vagy valami hiányozna. Ez az ahogyan a depresszió meggyökerezik a szervezetedben. A szenvedés szinte függőséggé válik. Az emberek nagyon boldogok vele. Nélküle úgy érzik, hogy valami hiányzik.

Ez az amit én egy érett fájdalom-testnek hívok.

Nézd, amikor a fizikai tested éretté válik, az több és több olyan testnek ad életet, mint önmaga. Ugyanígy amikor a fájdalom-tested egy bizonyos szinten túl megérik, az nekiáll kiterjedni, életet adva önmagának. Több és több fájdalom-test teremtődik. Amikor a fájdalom-test éretté válik, az még több és több fájdalom-testet fog teremteni, éppen olyant, mint önmaga.

A fájdalom-testet elcsípni, arról gondoskodni, hogy az nem válik még érettebbé, hogy az nem válik függőséggé az egy nagyon fontos dolog.

Néha az emberek jönnek és kérdezik tőlem, 'Swamiji, szükség van a szenvedésre?' Igen is meg Nem is!

Ugyanilyen módon, mint ahogy a mag meg kell, hogy törjön mielőtt a növény nőni és virágozni tudna, az intenzív szenvedés meg tudja törni az egódat, ezáltal nyitva hagyva s kitéve téged a transzformációnak. A szenvedésnek óriási potenciálja van arra, hogy egyeségesítsen és átalakítson téged.

A Mahabharatá-ban, Kunti-nak, a Pandavák édesanyjának van egy gyönyörű mondása. Krishnához imádkozott, 'Ó Krishna! Engedd, hogy minden oldalról fájdalom és szenvedés jöjjön az életembe. Azok folyamatosan Rád fognak engem emlékeztetni Uram.'

Kezdd el megfigyelni a tapasztalataidat ítélet nélkül. Nézd meg tisztán és világosan, hogy hol szenvedsz a nagy és apró szinteket nézve. Ha éber vagy, a szenvedés maga ki tudja nyitni a szemeidet a szenvedés valótlanságára. Meg tudja neked tanítani, hogy egyáltalán milyen hiábavaló is a szenvedés. Ez az amit én 'szükséges szenvedésnek' hívok! Amint megtanulod a leckédet a szükséges szenvedésen keresztül, onnantól a szenvedést egy sokkal érettebb és szebb módon fogod kezelni. Sohase átkozd a fájdalmat vagy azt az embert aki fájdalmat okoz neked. Helyette vedd úgy, mint lehetőséget, hogy áldásként használd fel azt, figyelj objektívan, és vágd el a fájdalom gyökerét. A fájdalom nagyszerű tanár tud lenni, ha megengeded neki. Ha helyesen megvizsgálod a benned lévő fájdalom okát és hatását, akkor az az életed legnagyobb fordulópontjává válhat.

Bodhidharma, a megvilágosodott mester azt mondta, 'Minden szenvedés az egy Buddha-mag.' Azt mondva, hogy érezz hálát a szenvedésért és fájdalomért, mert azok megteremtik számodra a lehetőséget az igazság keresésére. A szenvedés előre tud mozdítani téged abban, hogy Buddhává válj.