26. Aggodalom – egy Továbbadott Örökség

Az aggodalom az egy nem kívánt örökség, ami nagyszülőkről a szülőkre, majd a gyerekekre száll. A gyerekek olyanok, mint a szivacs. Egyszerűen magukba szívják a szülők testbeszédét és hozzáállását. A szülők szinte nincsenek is tudatában ennek a folyamatnak. Például, ha egy gyerek hallja az anyját egy bizonyos aggodalomról négyszer vagy ötször ismételten beszélni, a gyerek magába szívja azt a szokást. Úgy nő fel, hogy újra és újra felesleges kijelentéseket tesz, ami nem más, mint az aggodalom egyik jellegzetessége.

Végül magával viszi ezt az aggodalmat a házasságába, ahol mindketten - ő és újdonsült felesége - kell hogy elbánjanak vele, bár eredetileg az anya aggodalma volt. Ők is tovább fogják adni a gyerekeiknek, hacsak meg nem tanulják, hogyan kell nem nevet adni annak, és élni azzal, ami Adott.

Egy férfi újszülöttjét tolta a babakocsiban.A csecsemő torka szakadtából sírt.

A férfi azt ismételgette nyugodtan, 'Nyugi, György. Ne kiabálj! Minden rendben lesz.'

A felesége azt mondta neki, hogy maradjon csöndben.

Egy asszony mindezt látván odaszólt a feleségnek, 'Miért ennyire durva vele? Mindent elkövet, hogy lenyugtassa a gyereket!'

A feleség sértődötten nézett az asszonyra, a férjére mutatott és azt mondta, 'ő a György.'

Amikor a szülők állandóan aggodalmat fejeznek ki, akkor a gyerekek abban a tudatban nőnek fel, hogy az élet fenntartója az aggodalom! Értsd meg, hogy az élet nem miattunk megy tovább, hanem annak ellenére, hogy mi közbenjárunk! Az a probléma, hogy a szülők elvárják a gyerekeiktől, hogy aggódjanak. Ha nem aggódnak, akkor az lesz a minősítésük, hogy nem gondoskodóak. Lehetséges gondoskodni aggodalom nélkül. A gondoskodás az cselekedet, az aggodalom az fecsegés, amelynek nincs értelme. A fecsegés az nem más, mint átkelni a hídon mielőtt elértük volna azt.

Egy fiatal fiú a szomszédos faluba vitte anyját. Az autó már közeledett a faluhoz, amikor egy hídra emlékeztek, ami mindig is régi és használhatatlan volt.

Az anya nagyon ideges lett és azt mondta, 'Én át nem megyek azon a hídon kocsival.'

A fia azt válaszolta, 'majd meglátjuk, ha odaérünk.'

Az anya csak folytatta, 'Biztos vagyok benne, hogy összeomlik alattunk, ha megpróbálunk átkelni rajta.'

A fia azt felelte, 'Nézzük meg, milyen erős! Nem kelünk át rajta, mielőtt jól át nem vizsgáltuk.'

Az anya nem bírta tovább, 'Ha valami bajunk történik, apád soha nem bocsát meg nekem.' és egyre idegesebbé vált.

Nemsokára a helyszínre értek, és a régi helyén egy új híd állt!

Két dolgot kell itt megértenünk: időrendi tervezés és pszichés aggodalom. Időrendi tervezésre van szükség a feladatok vagy egy tervezet megszerkesztéséhez.

21

BÁRMI, AMIT TUDATOSAN SZEMLÉLÜNK, VÉGÜL ELOSZLIK.

Például, eldöntöd, "Felkelek reggel hat órakor meditálni, azután zuhanyozni hét órakor, és munkába indulni nyolckor. Végzek a munkával délután öt órára, és hazaérek este hat órára.'

Ez a fajta tervezés tökéletesen helytálló. De - még mielőtt minden egyes ponthoz eljutnál - már előre szorongasz. Érveket és ellenérveket gyártasz mindegyikhez. Ezt hívjuk pszichés aggodalomnak! Erre nincs szükség. Az időrendi tervezés az rendjén való, de a pszichés aggodalom nem szükséges. Az ugyanaz, mint ha át akarnánk kelni a hídon, mielőtt odaértél volna.

Annyi energiát elfecsérlünk az aggodalomra mindhiába. A történetben, amit az imént meséltem, a fiú válaszai nem azt jelentik, hogy nem törődik a dologgal, hanem törődése aggodalom mentes, és kész. Miért kell gondolni a hídra idő előtt?

Kitakaríthatod házad részeit és elemeit, a padlót, a szőnyegeket, de mi lesz házad belső terével? Ez a tér, az energia, ami áramlik körben a házban. Magába szív minden gondolatot, ami belőled sugárzik. Meghatározza magát a ház hangulatát. Az aggodalmaid pókhálókként függenek a légtérben. Ez az oka, hogy egyfajta jól ismert aggodalom mintát tapasztalsz, amikor átléped házad küszöbét. Ezek a minták, amelyek a házad terében maradnak, magukhoz ragadnak, amikor visszatérsz oda. Értsd meg, hogy gondolkodásmódod megtelepszik házad terében!

Az a legnagyobb gond, hogy annyira hozzászoksz az aggodalom mintáidhoz, hogy egy kis szigetté válsz, amely már nem érzi a kontinens illatát. Aggodalmaiddal elválasztod magad a Lét illatától. Nem veszed észre a Lét csodáit, amelyek állandóan történnek körülötted. Elfelejtesz értékelni és emlékezni, csak a panasz van jelen. Elfelejted a nevetést, csak az aggodalomra emlékszel. Elfelejted a boldogságot és csak a stressz jár a fejedben. Mindezen negatív érzések felidézése egy szokást alakít ki.